Ilyet tuti olvastál már

Légből kapott ötletek vagy könyv- és filmajánlók olvashatóak a blogomban

Veled minden hely ragyogó

2017 november 12, vasárnap

Veled minden hely ragyogó

A regényt, melynek eredeti neve All the Bright Places, Jennifer Niven írta és 2015-ben jelent meg. A borító és a leírás alapján, ez is csak egy átlagos, fiatal felnőtteknek vagy tinédzsereknek írt történetnek tűnik. Azonban folyton rá kell jönnöm, hogy minden egyes hasonló könyvnek van valami sajátossága, amely miatt érdemes belekezdeni. Ez a könyv, egy jó példa rá.

Tehát a leírásból azt olvashatjuk, hogy az olvasmány két fiatalról, Theodore Finchről és Violet Markeyról szól. A két lélek ugyanúgy szenvedett már el különböző nehézségeket eddigi életük során, amelyeket máshogyan éltek meg. Violet a nővére halála óta megváltozott. Csak a jövőbe néz, számolgatja a napokat az érettségiig. Nem érdekli egyetlen szenvedélye az írás, nem akar a régen áhított New York-i egyetemére menni, hanem az otthonától messze költözne, ahol nem emlékeztetné annyi minden Eleanorra. Theodore már több módon is meg akarta ölni magát, de az élet apró és szép dolgai, amelyeknek örülni lehet, mindig visszatartották. Egy ilyen alkalommal találkozott a lánnyal is, amikor mindketten az óratorony párkányán állnak.

Theodore Finch
Nos, ahogyan haladt előre a cselekmény, úgy váltakozott jóról rosszra az én véleményem is a karakteréről. Tetszett a különös humora, az egyénisége, a nem mindennapi felfogása. Megvoltak a saját kis dolgai, az idézetei Virginia Wolftól, ahogyan az életre és a halálra tekintett. Szóval eleinte szimpatizáltam vele. Rendkívül jó színben tüntette fel az, hogy tudta miként segítsen a lányon. Néha idegesítő volt, de mégis hatásos. Nekem a kis cetlis szokásai váltak unalmassá, valamint, amint bekövetkezett a nagy szerelem, elvesztette volna a varázsát, pedig vártam is és drukkoltam. Erről nem a mű tehet, ez csak az én dilim, hogy nem tetszenek az ilyen regényeknek a szerelmi szálai. Valahogy egyik sem következik be úgy, ahogyan azt én gondolnám.
Mindent egybevetve okosnak tartom őt, akinek életben kellett volna maradnia.
Többször is megemlíti, visszahozza arról a bizonyos madárról szóló emlékét, ami többször is nekiment a házuk ablakának, mert legutóbb még az ő fája volt ott. A fiú meg akarta menteni az állatot, de a szülei nem engedték. Mikor meghalt, akkor Finch is máshogyan kezdett érezni a szülei iránt és maga iránt is, amiért nem menthette meg, ők pedig nem hagyták, hogy megmentsék. Úgy gondolom, hogy ez kulcsfontosságú az eseményekre tekintve.

Violet Markey
Violetnél éppen az ellenkezőjét éreztem. Ahogy fejlődött a jelleme, úgy vált szerethetőbbé. Nem is lehetett nagyon kedvelni az elején, hiszen egy beszűkült, tragédiát átélt kislány volt, akit elhagytak az álmai és nem érdekelték a régi dolgai. Aztán jött a megmentő, a fiú, aki az iskolai feladaton belül megmutatta, Violetnek, hogy mennyi szépség van, mennyi apróság, melyekre csak más szemmel kell néznie és rögtön értékesebb lesz. Az kezdetekkor még nincs igazán oda Theo közeledésétől. Hogyan is lehetne, amikor a fiúnak olyan őrült hírneve van és ordibálva közlekedik a folyosókon? Megfigyelhetjük azt is, hogy már a megszokott, népszerű barátaitól is távolodna. Minél jobban kinyílik, annál közelebb kerül Finchez, s távolabb kerül Amanda Monktól például. Tetszik, ahogyan egyre bátrabb lesz. Jó kapcsolatot ápol a szüleivel, ami jelképes, hogyha szembeállítjuk a fiatalok családját. Valakinek megadatik az, ami a másiknak nem.

Egy idő után Finch az egyre nehezebb súlyú problémáival háttérbe szorul, s a hangsúly Violet virágzásán van. Hiába muttak a jele arra én, érdekes módon, nem hittem volna, hogy öngyilkosság lesz a vége. A főszereplő fiú mindig is szenvedett a megbélyegzéstől, hogy sértő jelzőket aggatnak rá. Meglehet akkor vált végzetessé a szituáció, mikor Violet segíteni akart a depresszióján. Önzőségnek vélem, hogy csak úgy eltűnt, ám némelyest engesztelőek voltak a búcsúlevelek. Theo nem büszkeségből nem fogatta el a felé nyújtott segítséget, csak beletörődött, hogy az ő nagy problémáit nem oldanák meg. Violet a gyászt intelligensen viseli, tovább hordozza szerelme emlékét azzal, hogy nem tekinti öngyilkosságnak a halálát, hanem úgy gondol rá, mintha Theo egy másik világba lépett volna, ahol folytatja a vándorútját.

Néhány említésre méltó mellékszereplővel azért még folytatnám.

Theodore apja
Teljes mértékben negatív személyiség. A családi erőszakkal élve, sikeresen elősegítette Finch összeomlását. Az apa, aki elhagyja a családot, az apa, aki bántja a gyerekeit. Gyakori és igazságtalan.

Theodore anyja
Nem hibáztatom. Egy rossz házasságot, a rossz fél okozta sebeket nehéz lehet megemészteni, főleg, ha ehhez a fájdalomhoz még egy problémás gyerek is társul. Ezt a fia is tudomásul vette, ezért nem beszélt többé a problémáiról. Nem volt rossz szülő, csak nem volt képes kimutatni a törődését, amikor igen, akkor pedig már késő volt.

Kate
Nem is tudom mit gondolhatnék róla. Úgy látszott ő az egyetlen, aki igazán a testvére oldalán áll, azonban nekem ő sem tűnt egy túlságosan stabil egyéniségnek. Tény, hogy az egész család labilis, sérült lelkekből áll.

Ahogy azt az elején is megemlítettem már, ez a könyv leginkább fiatal felnőtteknek íródott, így én is nekik ajánlom.

Új bejegyzés

2017 június 20, kedd

Ismeritek azt az érzést, amikor mindent halogatunk? Ott van például egy könyv elolvasása, egy rajz befejezése, vagy éppen, nem is értem, hogyan jutott eszembe, egy blogbejegyzés megírása. Természetesen az iskola, a sok tanulni való, s az ebből adódó fáradtság remek indok arra, hogy ezeket elhalasszuk. Már az őszi, téli, tavaszi szünetben is tudnánk ezekre időt szakítani, de még itt is vannak lehetőségek. Például: Ilyenkor a családdal kell törődni, van időm sokat aludni, muszáj a szobámban nagytakarítást csinálnom, a szünetre rengeteg a tanulnivaló. Vagy! A tanulás is ilyen. Nehezen ülünk neki. Úgy gondolom, elég a körítésből, mostmál kifejtem, hogy mire akarok kilyukadni.

Élnek bizonyos egyének a Földön, akik, nem muszáj ezt lustaságnak nevezni, maradjunk a motiváció hiányban, miatt szeretnek halasztani. Tevékenységek, amelyek kicsivel több időbe telnek, többet kell rajtuk gondolkodni, több energiát szükséges hozzájuk belefektetni. Egyszerűen nincsen kedvük hozzá. Inkább egyszerűen csinálnak valami egyszerűbbet, kiválasztanak egy későbbi időpontot, hogy akkor majd visszatérnek az adott teendőhöz, majd ez az időpont megint változik egy annál későbbire.

Leírom, hogy én hogyan vagyok vele. Kezdjük a tanulással, mivel ez az ami a leginkább terítéken van. Hazajövök fáradtan, lustálkodok, eszek egy fél órát, aztán nagyon nehezen nekikezdek a könyvek bámulásához, mert már késő délután nem sok többre telik tőlem. Azért sikerül valamennyit tanulnom, sőt ha nagyon akarok, akkor megy az korábban is. A hobbikkal is ez van. A rajzoláshoz precizitás kell, amiből, érzéseim szerint, én hiányt szenvedek, ezért maradok az egyszerűbb próbálkozásoknál. Az írás az ami megy igazából valamennyire, csak aztán a tehetetlenségem itt is hajlamos lehúzni, ha nincsen ihletem. Az, hogy ez mennyire mutatkozik meg, kedves olvasóim, szeretném, ha ti döntenétek el.

Igyekszem, úgy megfogalmazni, hogy ne hangozzon önzően, de valahol remélem, hogy más is megérti a helyzetemet. Furcsa úgy általánosítani, hogyha nincs is rajtam kívül senki akit ez a csúnya lustaság gyötör. Azt mondom itt a vége felé, hogy nem szabad hagyni, hogy a gyávaság, a semmittevés eluralkodjék fölöttünk. Tanulni kell, hogy értelmes felnőttek legyünk, precizitás kell a mindennapokba is, hogy a munkánkat rendesen el tudjuk végezni, valamint legalább egy jó hobbi elengedhetetlen a számunkra, hogy megszínesítse mindennapjainkat.

Az érzés, amellyel mindannyian megküzdünk

2017 június 1, csütörtök

Soha nem így képzeltem el a szerelmet.

Akárki akármit mond, a szerelem már kialakulhat kisgyerekkorban is. Már az óvodában is fellröppenhet egy 5 éves fiúcska szívében, hogy mennyire szépnek gondolja azt a babákkal játszó kislányt a sarokban. Tagadhatatlan, hogy ez nem az a fajta mély érzelem, amely a felnőtteknél alakul ki. Ők még nem gondolkodnak ezen egyáltalán, nekik még nincsenek külső problémáik, befolyásoló tényezők, amelyek a nagybetűs, gonosz életből származnak. 
Ez a fajta kapcsolat kimerül abban, hogy a kislány és a kisfiú együtt játszik a játszótéren esetleg.

Ezután jön a többi korosztály. Eljön az a kisiskolás idő, amikor már elkezdenek a fiúk és a lányok egymásra ellenségekként gondolni. Példának okáért az alanyunk, akit most hívjanak Lilinek elmondja a leleslegjobb barátnőjének, hogy ő bizony úgy érzi, hogy szerelmes Ákoskába. Ilyenkor ez még annyira nagy dolog, ráadásul ciki is, meg fúj, undorító. Ahogyan az évek repülnek, növekednek az ifjak, eljutnak a kézenfogásik, elkezdenek egymásra egy párként gondolni, s azt mesélik mindenkinek, hogy ők bizony együtt járnak.

Ki ne hagyjam azt a csodálatos időt a cseperedésben, mikor az egész kezd komolyabbá válni. Az érzelmek, a reakciók bizonyos megnyilvánulásokra felerősödnek, fürkészőbben tekintünk a másik ember lelkére is. Ez az az igazi tinédzser kor, amikor már mindenki a szerelmet keresi, az összetört szívének darabkáit igyekszik összerakni, vagy éppen nem bírja azt a rengeteg boldogságot, amely az ölébe hullott.

Egyébként, a vonzalom vicces dolog tud lenni ebben a korban. Valőszínűleg a hormonok hatására is, de ilyenkor a kamaszok hajlamosak felfokozottan reagálni az ingerekre. Igyekszem ezt bemutatni néhány példával. Mivel én lány vagyok, ezért csak ennek a félnek a szemszögébők tudok jelenleg listát készíteni.

1. Kezdetben vegyük azt a szituációt, amikor rossz kedvünk van, hiszen az osztálytársak csúnyán néztek ránk, esetleg kiközösítettek. a barátaink is furcsán viselkedtek, aztán jön az a bizonyos kiszemelt, akinek a köszönése egy pillanat alatt meg tudja változtatni a hangulatunkat a jó irányba.

2. Ugyanez igaz fordítva is, amikor egy lány miatt vagy egy idióta beszólás, sértés miatt, egyszóval a kellemetlen viselkedése miatt a fénysebességgel versenyző idő alatt szomorúak, mérgesek tudunk lenni.

Igazból, ahogyan az elején mondtam én nem így képzeltem ezt, nem ilyennek. Elképzelhető, hogy most magamra gondolok, olyan értelemben, hogy nem is sejtettem volna, hogy egyszer ilyen érzéseket fogok táplálni. Hogy minden szavát elemezgetni fogom szívem választottjánsk, hogy a csaldomnak, barátaimnak állandóan róla fogok pofázni, hogy ennyire labilis érzéseket válthat ki bennem, hogy néha elfelejteném, azt kívánom, bár ne ismerném, néha pedig szerencsésnek érzem magam, amiért van köztünk valamilyen kapcsolat.

Mit lehet tenni? Semmit. Ha már elkezdődött és benne vagyunk, akkor már nem lehet megállítani. Ez egy olyan folyamat ami felett egy ponton elveszítjük az irányítást. Ezek között a hullámvölgyek között tengődünk, amelyek között alkalmanként minden szép, boldok, s jól érezzük magunkat, valamikor meg csak feladnánk mindenünket, csak ne érezzünk semmit. Ez természetes, hiszen emberek vagyunk. Lehet, hogy még mindig ez a jobb szakasz. Nemsokára kezdődnek a házasságok, a válások, s néhányunk életében ott lesz az a periódus, mikor már kétségbeesetten szeretne magáak egy párt, akivel leélheti az életét, mert úgy érzi, kifut az időből.

Alig várom.

Álomvilág

2017 április 28, péntek

Mindannyian ismerjük azokat a bizonyos álmodozó típusú embereket, mindannyiunknak van legalább egy ilyen ismerőse. Ha nem tudsz ilyen embert felhozni, akkor lehetséges, hogy te magad vagy ez a személy.

Az az igazság, hogy ezt a tulajdonságot, többféleképpen is lehet értelmezni. Pontosabban kétféleképpen. Jó és rossz módon. Ez így van, nincs mit ezen túlbonyolítani, nevezgetni, maximum, csak definiálni tudjuk őket. Ott vannak azok, akik hisznek az álmokban, s merészek, hogy meglovagolják az ismeretlent, a célhoz vezető utat. Ők azok az egyének, akiket néhányan irigyelünk is, hiszen nem mindenkit áldott meg egy ilyesféle "bátorság". Vannak a szűk látókörű típusú emberek, akik úgymond biztonságra vágynak és kockázatosnak vélik az ilyen merész ötleteket, hogy aztán később sanyargassák magukat azért, mert csinálhatott volna mást is, lehetett volna mással is, teremthetett volna bármit is, ha akkor, abban az időben egy kicsivel több elszántság lett volna benne. Most gondolom, mindenki azt az előbbi illetőt pártolja, az neki a szimpatikusabb. Képzeletemben, most különböző jelzők jelennek meg, amelyekkel az utóbbi, nevezzük példának, illetik az emberek. Hogy megemlítsek egyet: gyáva. Viszont itt még nem állt meg a gondolatmenet, hiszen ott van az a bizonyos "rossz álmodozó"? Van valakinek bármiféle tippje, hogy mire gondolhatok? Hogyan lehetne valaki "rossz álmodozó"? Mit is jelent ez a szerkezet így egyáltalán? Amelyre én gondolok, azok azok a bizonyos személyiségek, akiket a sokszor akár jó szándékú, de sok más esetben rossz akaratú emberek azzal vádolnak, hogy ő bizony fellegekben jár. Ott vannak például azok a lányok, akik az iskolában a szünetekben vagy akár a tanóra közepén, a szeretett fiún gondolkodnak, s azon a körülményeket figyelembe véve lehetetlen jövőben élnek, elterelvén gondolatukat minden körülöttük zajló valós eseményről. Azok, akik arról álmodoznak, hogy a rosszat tevőik, hogyan fognak tőlük bocsánatot kérni, s ne felejtkezzünk meg azokról a félénk lányokról sem akik arról fantáziálgatnak a legnagyobb titokban esténként és akár, rosszabb esetben napközben, hogy ők miként fogják megvédeni magukat, a magabiztosabb, nagyobb, úgyis mondhatnám, hogy "hatalommal rendelkező" emberekkel szemben.
Őket fogják a munkahelyen, az iskolában szétcincálni a figyelmetlenségük miatt. De semmi gond, probléma, hiszen amint rájön az ember, hogy ez nem jó, ráadásul az életét is tönkreteheti, nehezítheti vele, elkezd felébredni ebből a kitalált kis országból. Mindenki rájön idővel , hogy abba kell hagynia ami rossz neki.
Ennyi lett volna, a két csoport felosztása. Azonban felmerül a kérdés, miszerint ez tényleg ilyen könnyű lehet? Meghatározni mindenkiről mindenkit? Kasztokba rendezni mindenkit? Hiszen egészen, talán sosem ismerünk meg egy embert, ezért nem általánosíthatunk. Vagy mégis?

Az állattartásról

2017 április 22, szombat

Olyan sok fajta állat van amelyet örökbe lehet fogadni. Ott vannak például a lovak, ha valaki egy jó nagy területen él, esetleg egy tanyán. Véleményem szerint, a legnépszerűbb háziállat a kutya. Nem hiszem, hogy ez nagyon vitatható. Az a sok féle kutyus, amelyeket akár azok is befogadhatnak, akik bérházakban, kisebb lakásokban élnek. Én személy szerint úgy gondolom, hogy vannak bizonyos körülmények, amelyekbe ez az állat bekerülhető, s nem szabad elhamarkodottan dönteni. Sokaktól halljuk, leginkább a felnőttektől vagy akár egy sokat tapasztalt gyerekről, hogy egy kutya nagy felelősség, jól át kell gondolni ha akarsz egyet. Ilyenkor páran azt gondoljuk, hogy ugyan már. Miért lenne olyan nehéz bánni egyel? Sokan csak azért akarjuk őket, mert olyan imádnivalóan aranyosak, s mert milyen jó lenne vele játszani. Sokáig én is ezt gondoltam. Életem nagy részében egy kutyáért imádkoztam.

Aztán kaptam egyet.

Ebből az egy soros, rövid, tömör kijelentésből azt lehetne leszűrni, hogy meg is bántam. Az igazság azonban kicsit más, több okból is. Először is, nem az én kutyám volt. Ő egy átmeneti kutya volt, csak egy hétig volta, a dadusa. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Isten küldte volna hozzám próbaként, hogy megláthassam milyen is a kutyatartás, kipróbálhassam, hogy hogyan birkóznék meg ezzel a feladattal. Hasznos volt, hiszen úgy érzem tényleg elég sok tapasztalatot szereztem. Először is: Tényleg nehezebb a kutyának, s a gazdájának is, ha bérházba kerül. Nincsen egy udvar ahova csak kiengedhetnéd, hogy szaladgáljon játszon magának, s aztán te is kimehess hozzá. Amíg nem viszed ki sétálni, addig neki sokszor nincsen jobb dolga, egy pár szobás kis lakáskában, s így előfordulhat, hogy unatkozni, szomorkodni látod. Ez volt az az indok amiért elgondolkoztam, hogy szomorítsak e így egy saját kutyát is.

A többi, az inkább kellemes ismeret volt. Például, hogy mennyire megörül annak, ha megérzi, hogy kiviszed sétálni, mennyire jó érzés, amikor állandóan a te társaságodat keresi, mennyire hamar válnak hűségessé és még folytathatnám. Azzal is számolni kell ilyenkor, hogy mennyire fájdalmas lehet a búcsú. Mármint azok számára, akik tényleg igazán tudnak kötődni ezekhez a lényekhez.

A legmeglepőbb az volt számomra, amikor szülőanyám bejelentette nekem, hogy kell nekünk egy kutya. Eddig ő volt az aki ellenezte, de látta, hogy mennyire jót tesz egy kutya, akár az egész családnak, ezért elhatároztuk, hogy lesz sajátunk.

Mi ebből a tanulság? Így vagy úgy, de egy kutyát mindenki megszeret.

Így a vége felé, még megemlíteném az úgy nevezett rágcsálókat is. Azok, akik úgy gondolják, hogy nagy falat lenne nekik egy kutya, azoknak a mini törpenyulat ajánlanám. Gyönyörűséges kis lény, aki miután meg lett szelidítve, a magyartalanságért elnézést, igazán szerethetővé válik, s sok örömet tud okozni, az ugrálásával, szaglászásával, puha szőrével, mindenkinek.

Ó, te drága nyár!

2016 július 19, kedd

Üdvözletem.

Már elmúlt a nyár közepe is, s ebben az időszakban sokunkban felötlik, hogy igen, nemsokára iskola. De azért ne haladjunk ennyire előre. Miért is jó, ha nyár van? Szerintem ezt a hónapot mindenki szereti, ha leszámítjuk a nagy hőség következtében induló panaszkodás van. Ez nekem is sokszor megvan, de igyekszem nem elkezdeni, mert nyár van. Örülni kell neki.

A júniust, júliust, valamint az augusztust nagy várakozás előzi meg a diákok körében. A suli miatti nagy stressz, a sok tanulás, a retardált osztáytársak, szigorú tanárok már-már rosszullétet váltanak ki belőlünk így, a végéhez közeledve. A szünet első hetét, napját, kinek mijét mámor övezi, az a semmivel sem helyettesíthető érzés vagy tudat, miszerint lehet délig aludni, nem kell tanulni és van több mint két hónapunk pihenni. Aztán amikor elmúlik ez az öröm és boldogság, akkor felváltja a helyét az unalom. Egyesek annyira nem tudnak mit kezdeni magukkal, hogy várják, hogy keződjék már a börtön. Persze sokan nem ismerik ezt az érzést. Vannak akik kimennek egy hónapra Olaszországba és a tengerparton süttetik magukat. Van a népszerű réteg. Ezek azok az emberek, akik még alig értek haza, de már indulnak tovább, hogy magukévá tegyék az éjszakát. Nem kell rosszra gondolni feltétlenül. Aztán, ott van a magányosabbik réteg, félig én is ebbe tartozom, csak én nem várom a sulkit, meg nem szoktam unatkozni, akik alig keltek fel, már készülnek a következő szundira. Persze senki ne értsen félre nem sértegetek senkit. Mindenki csinálja azt, ami jól esik.

Szerintem igyekezzünk kiélvezni a nyarat, mert az iskola sokkal tovább tart.

Most nem adok dalt, hallgassatok amit szeretnétek. A viszont látásra!

Önmagad szeretete

2015 szeptember 19, szombat

Sziasztok!

Ez a téma igazából az egyik olyan, amit a legtöbb internetes ember (youtube videós, femina stb.) fel szokott dolgozni. Ez a szeretet önmagad iránt a legtöbb korombeli lányban nincs meg (14 évesek). A külső, az örökös probléma. Az ember általában nincsen megelégedve az arcával, illetve a testével. Mindig tudjuk fejlszteni magunkat, egész életünk során, ami sajnos elégedetlenséget okoz. Ezt a fajta elégedetlenséget sok féle módon el lehet nyomni. A legnépszerűbb módszer, mostanság a vagdosás. Alkar, csukló, comb, rengeteg hely van a testünkön, amely viselni tudja ezeket a sebeket. Ez a tevékenység egy idő után olyan lehet mint a drog: nem lehet vele leálli. Amikor pedig már leállna vele a gyerek, már késő. Egy túl mély vágás, egy elfertőződött seb, halákos végkimetelű is lehet.Ezeket a sebeket nem csak a külső elégedettlenség miatt okozhat egy gyerek. Lelki probléma, egy elrontott dolgozat, kapcsolatok... Egy szóval ez egyfajta fájdalomlevezetés a gyengébb lelkűeknek. Szó sincs róla, én nem ítélek el senkit, csak nem gondolom, hogy ez a helyes. A gondolataink elterelésére a sportolást, olvasást, rajzolást is választhatjuk, vagy az írást és ezeknek akár lehet az is a következménye, hogy egy rejtett tehetséget fedezünk fel. Ennyi erővel a tanulást is választhatjuk, hiszen az is jótékony hatású, persze nem a mostra nézve.

Ha nem szereted önmagad, mást sem tudsz igazán. Mindenkinek szüksége van egy barátra, vagy egy társra, aki melletted van. Sok ember ezt összekeveri a "pasival" vagy a "barátnővel", de ha mindenkinek csak ilyenje lenne, akkor az egyéb kapcsolatok egy idő után megszűnnének. Nem lenne olyan, hogy legjobb barát, hanem párkapcsolat mindenütt. Néha barátokra van szükség. Mindenki megtalálja a társaságát. A félénkektől kezdve, a nagypofájúakig. Más nem, ha barátaid nincsenek és úgy érzed, hogy nem is lesznek, akkor a testvérednek, vagy annak hiányában az egyik szülődnek (szerintem az anya az esélyesebb), mesélj. Ha ez mind így lenne, kevesebb lenne a fiatalkorú öngyilkosság, véleményem szerint.

Utolsó mondatokben szeretnék bocsánatot kérni az olvasómtól az eddigi tartalmatlan bejegyzések miatt. Igyekszem érdekesebb témákról írni, de van, hogy nem jön az ötlet. Aki mostanában fogja nézni az adatlapot, az észreveszi majd, hogy jelentősen kevesebb lett a bejegyzéseim száma. Már csak azok vannak fent, amik úgy vélem, hogy tényleg érdekesek lehetnek a köztudatnak, de kommentelni is lehet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Belsőm pusztítása

2015 március 13, péntek

Hallom a nevem. Körbenézek. Sikeresen megtalálom a hangforrást. Áhh már látom, nem nekem szólt. Lehet, hogy ez már paranoia? Esetleg csak egy démon játszadozik az agyamban? Aki már olyan sokszor a jó ellentétes irányába vonszolt. Magányos vagyok. Engem miért nem keresnek? Miért nem akarnak megsmerni? Körbeszemlélem a terepet, s rá kell jönnöm: ebből nem kapok viszonzást. Észre sem veszem és a hátam összegörnyed. Rossz pont. Ráadásul ott van az a kétségbeejtő felismerés, miszerint ha tükörbe néznék a rosszkedvvel, illetve a szerencsétlenséggel találnám szembe magam. Íme egy belső, ösztönző pofon. Úgyhogy hát egyenes, mosoly az arcon! Elkezdek csacsogni a mellettem ülővel és megpróbálom jól érezni mmagam. Ez egy darabig sikerül, dehát ismeritek a mondást: Semmi nem tart örökké..

Gondolatok,érzelmek

2015 március 7, szombat

Annyi érzelmet fel tudunk sorolni. Ott van az öröm, a düh, a bánat. Pedig számomra, valamint az emberek jelentős százalékára ismerős érzést, sohasem sorolja a top 5 legfőbb érzelem közé. Sejti-e valaki esetleg, hogy miről beszélek? A bizonytalanságról. Az egész életünkben ott van ez a soha el nem múló érzelem. "Helyesen cselekedtem?" "Jól választottam?" "Bízhatok benne?" Nem ismerős? Mint ahogyan azt már megemlítettem, engem a bizonytalanság rengeteg helyre követ. Ott van reggel amikor tükörbe nézek, az iskolában amikor kérdeznek és akkor is, amikor már válaszoltam. Akkor is azt mondom és tanácsolom: Határozottnak kell lennünk! Le kell győznünk ezt a fejünkben lapuló bogarat és hinni, hogy amit teszünk az úgy van jól ahhogy van. A bizonytalanságot váltsa fel a remény, majd a bizonyosság érzése. Aztán, ha mégis hibázunk nem szabad abba az állapotba esni, hogy "mi lett volna ha..

Emeljük a tekintetünket a magasba és mosolyogjunk.

Mivel telefonról írok, nem tudok zenét ajánlani, szóval hallgassátok meg századszorra is a kedvenc zenéiteket.

 

A számítógép mint hasznos eszköz

2015 február 8, vasárnap

A tévé avagy a számítógép csak rontja a szemünket. Én már csak tudom hiszen szemüveges vagyok és 1 hónap alatt sikerült legalább 1 dioptriát rontani a szememen, a számítógépes szenvedélyemmel. De akkor miért nem tudjuk abbahagyni?

Sokféle módon lehet használni egy számítógépet.

Létezik a facebook őrültek csoportja akik egész nap hirdetéseket és képeket posztolnak

Ott a barátkozós facebook őrűltek csoportja, akik 1 perc alatt 8 emberrel kezdenek párbeszédet.

Ki ne hagyjuk a játékosok csoportját, akik leülnek reggel 8-kor a gépükhöz és felálnak este 10 órakkor, amikor már ott tartanak, hogy félreteszik a gépet de képzeletben még mindig a billentyűzetet nyomkodják. Innen lehet tudni, hogy talán ennyi elég volt mára.

És vagyok én aki már szinte az összes csoportot kipróbáltam, de egyik sem tetszett annyira, hogy huzamosabb időre letelepedjek náluk. Én a "használjuk mindenre, hisz azért van" csoportba tartozom. Ki hitte volna?

Emberek bekövetkezett az apokalipszis. Nem tudok új zenével szolgálni. Úgyhogy most kénytelenek lesztek a nélkül olvasni a bejegyzésem.

Bye-Bye